„Nincsen kivétel, mindenki vállvetve törekszik és fáradozik azon, hogy elhárítsa azt a nagy szerencsétlenséget, amely az egész földet éri s amelynek vér és könny határtalan áradatába kell kerülnie, mely mondhatatlan nyomorúságot jelent elhagyott házakban és elpusztult falvakban és jelenti a várakozás és nyugtalanság számolhatatlan éjszakáit, hosszú esztendők vigasztalan gondját és gyászát. Elmentek fiaink a harcba, de elvitték nélkülözhetetlen állataikat is.”

Bajai Állatvédő Egyesület közgyűlésén Palotai Iréneusz szerzetes tanár beszéde (1915. február 28)

Az első világháborúban több mint 16 millió állat teljesített „szolgálatot”. Az elterjedő motorizáció ellenére teljes mértékben jellemző volt az állatok széleskörű igénybevétele. Lovak, kutyák, postagalambok, kanárik, öszvérek, szamarak, ökrök, elefántok, tevék és vízibivalyok láttak el fontos feladatokat mind a fronton, mind a hátországban a szállítás, közlekedés, egészségügy, harci feladatok és felderítés területén.

Miután a brit hadsereg az első világháború során a hazai ménesállomány nagy részét felvásárolta, és a nyugati frontra küldte, nagy igény mutatkozott alternatív teherhordó állatok szolgálatba állítására. Így eshetett meg, hogy 1916-ban az angliai ipari kisváros, Sheffield macskaköves utcáin – a helyiek nagy ámulatára – feltűnt egy indiai elefánt. A Lizzie névre keresztelt állat eredetileg egy vándorcirkusz alkalmazásában állt, és különféle trükkök bemutatására használták, amikor Thomas Ward Fémhulladék Kereskedő cége indítványozta kölcsönvételét. A vállalat feladata Nagy-Britannia acélipari üzemeinek több ezer tonna újrahasznosított fémmel való ellátása volt, így kapóra jött a nagy teherhordó képességgel bíró állat alkalmazása. Lizzie-nek fontos feladatai voltak: acélt, fémhulladékot, lőszert, valamint különféle masszív gépeket és berendezéseket szállított, akkora terheket, amelyeknek mozgatásához a korábbiakban három ló is kevés lett volna. Az elefántnak készítettek egy speciális bőrcsizmát is, ami megvédte lábait a fémhulladékoktól, amelyből számos hevert szanaszét az udvaron, ahol dolgozott. Háború utáni sorsa nem ismert.
Az első világháború során felmerülő lóhiány miatt nemcsak az angolok, hanem a németek is felismerték a potenciált az elefántok nagy teherhordó képességeiben. A Hamburgi Állatkertből 1914 végén az észak-franciaországi Valenciennesbe szállítottak egy Jenny névre hallgató indiai elefántot, amit nagy tömegű farönkök, útanyag és hídalkatrészek mozgatására, illetve hordására használtak. Az állat csak a frontvonal mögött teljesített szolgálatot, a harctéren nem alkalmazták.

Egyes kutyák a lövészárkok tetején mint őrszemek teljesítettek szolgálatot, s csendben jelezték gazdáiknak, ha valaki megközelítette a drótakadályt. A Dundee Evening Telegraph egyik 1916-os tudósítása érzékletesen írja le a harci kutyák szerepét: „Az őrszem nem ugat, legfeljebb egy csendes morgással jelzi az ellenséges erő közeledését”.Az, hogy milyen fajtát alkalmaztak, a négylábúakra osztott szereptől függött: a brit Vöröskereszt például vérebeket és Airedale terriert vetett be, őket arra képezték ki, hogy felkutassák a sebesülteket. Néhány eb a fentieknél jóval egyszerűbb, de annál hasznosabb feladatot kapott: patkányokat fogtak a lövészárkokban vagy éppen kabalák voltak.

A technika XIX. század végi, XX. század eleji fejlődésével úgy tűnt, a galambos hírvivésnek leáldozott. Megjelent a szikratávíró. De hamar kiderült, hogy a galambok szolgálatára még szükség lesz. Őket ugyanis nem lehetett lehallgatni. Az első világháborúban különben mindkét fél oldalán elképesztő számú postagalamb teljesített hadi szolgálatot.Az Antant-hatalmaknak például 300 ezer postagalambjuk volt, míg a németek hadsereg oldalán 1916-ban több mint, 450 darab mobil galambdúccal összesen 121 ezer postagalamb állt bevetésre készen. Minden fontosabb parancsnokság (egészen századszintig), és tüzérségi megfigyelőhely rendelkezett galambokkal.
Galambok a szárazföldi haderőnem mellett a haditengerészetnél, illetve a légierőnél is szolgáltak. A bevetésre számos hajó, tengeralattjáró és repülő vitt magával postagalambokat, amelyeket vészhelyzet esetén vetettek be.  A csapatok különleges módon óvták postagalamb egységeiket, még gáztámadások ellen is védték őket, ennek ellenére sok szárnyas hírvivő esett a háború áldozatává. (A német csapatok pl. vadászsólymokkal próbálták a hírvivő galambokat levadászni, és golyózáporral akadályozták a sikeres célba érést.) Előfordult, hogy repülőről ledobott ketreceikből, vagy dúcaikból fogságba estek.

A kanárit már a bányászok is hasznosították a sújtólég előrejelzésére, ugyanis a madár érzékenyebben reagált a levegő összetételének megváltozására. A frontokon és a lövészárkok alatt húzódó alagutakban kalitkába zárt kanárik figyelmeztettek a gáztámadásokra, azonban ez az előrejelzési mód a madár halálát is jelentette.

 Források:
http://mult-kor.hu/20131125_elefantok_az_elso_vilaghaboruban
http://mult-kor.hu/kutyak-az-elso-vilaghaboruban-20150310
https://sites.google.com/site/azidoharcokatujraz/home/fegyvernemek/hadi-galambok-az-elso-vilaghaboru-egen