Mire a levelek lehullottak, a katonák ugyanott voltak, ahová néhány hónappal korábban kivezényelték őket, igaz, ekkora Németország már lerohanta Belgiumot és megkezdte Franciaország megszállását, novemberben azonban por került a harci gépezetbe, s egy több hónapon át tartó, idegfeszítő állóháború vette kezdetét.

Ebbe egy rövid időre csak az ünnepek hoztak némi pauzát, amely karácsonyi tűzszünetként égett a köztudatba. A nem hivatalos, széleskörű, protest jellegű tűzszünet kvázi-mitikus jellegének kissé ellentmond, hogy éppen a napokban látott napvilágot egy új elmélet, miszerint az 1914-es karácsonyi béke korántsem volt elszigetelt jelenség, s a későbbi években – ugyan sokkal kisebb mértékben, de – ugyanúgy elhallgattak a fegyverek. Thomas Weber, a Hitler első háborúja című könyv szerzője szerint a fraternizáció a katonák magánakciója felett napirendre nem térő parancsnokok kemény szavú rendreutasítása után is tartott. 

Ezt támasztja alá egy kanadai származású, a franciaországi Vimy-hídnál szolgálatot teljesítő veterán elbeszélése is. Ronald MacKinnon a 17. bajor tartalékos gyalogezreddel ápolt bensőséges viszonyt, amelynek tagjaival "békeidőben" szót és cigarettát váltott. Érdekesség, hogy a közelben állomásozott a 16. bajor „List” tartalékos gyalogezred is, Adolf Hitlerrel a soraiban, bár karácsonykor ők sem teljesítettek szolgálatot. A karácsonyi béke szelleme óvatos becslések szerint 100 ezer brit és német katonát érintett meg a nyugati fronton, a parancsnokok legnagyobb megdöbbenésére pedig nem egyszer előfordult, hogy a férfiak élelmiszerrel és ajándékokkal emlékeztették egymást az otthon kihunyóban lévő melegére.

A karácsonyi béke előzményei közül kiemelkedik a 101 brit szüfrazsett asszony által aláírt Nyílt Karácsonyi Levél, valamint XV. Benedek pápa felszólítása, amelyben a katolikus egyházfő figyelmeztet: „legalább azon az éjjelen hallgassanak el a fegyverek, amikor az angyalok énekelnek”. Ugyan hivatalosan mindkét kezdeményezést lesöpörték az asztalról, a katonák körében kedvező fogadtatásra talált az elképzelés, bár erősen kérdéses, hogy ezek egyáltalán eljuthattak-e hozzájuk.

Az első békemotívum a németek nevéhez fűződött, akik Belgiumban, Ypres tartományban feldíszítették a lövészárok körüli területet, gyertyákat gyújtottak, karácsonyfát díszítettek és énekeltek. Erre válaszul a britek is rázendítettek a maguk karácsonyi dalaira, a „senki földjén” pedig ajándékokkal (élelmiszer, dohány, alkohol, különböző szuvenírek, úgy mint gombok, sisakok) lepték meg egymást a katonák. A tüzérségi ágyúk némaságukkal tüntettek, miközben alkalom nyílt az elesettek holttesteinek összegyűjtésére, eltemetésére.

A következő évben a szövetséges parancsnokok – látva a hol csak szentestére kiterjedő, hol egészen az újév első napjáig elhúzódó tűzszünet „sikerét” – nyomatékkal utasították az alattuk állókat, hogy eszükbe ne jusson megismételni az egy évvel korábbi skandalumot. A tiltás azonban nem vezetett eredményre, bár az 1914-et követő évek karácsonyi tűzszünetei jóval sporadikusabbá, ad hoc jellegűvé váltak.

1914 emléke 1915-ben még élénken élt, ekkor is történt ajándékozás, össznépi dalolás, sőt, egy futballmeccsre is sor került a franciaországi Laventie falu közelében, ötven-ötven ember részvételével – emlékezett vissza a 2001-ben, 106 évesen elhunyt brit veterán, Bertie Felstead.„Hello Tommy, hello Fritz” – hangzott az üdvözlés, a katonák kezet ráztak, majd jöttek az ajándékok: német sör, kolbász, gomb, hús, keksz, minden, ami az embereknél volt. A játéknak egy brit szakaszvezető vetett véget, aki visszaparancsolta a katonákat a lövészárkokba, majd fennhangon kijelentette: „a hunokkal harcolni, nem pedig barátkozni kell”.

A hatóságok minden erővel azon voltak, hogy a közvélemény ítélőszéke előtt a fraternizáció leghaloványabb látszatát is elkerüljék, ezzel pedig elhárítsák a morális vereséget kiáltók vádját, jóllehet, a brit újságok sorra jelentették meg a német és brit katonák barátságát ábrázoló képeket és rajzokat. A háborús gépezet elszabadulása, a katonák végtelen elcsigázottsága 1916-1917-re már olyan mélyen gyökerező, kipusztíthatatlan gyűlöletet plántált az emberekbe, hogy a tűzszünet – akár egyetlen napra is – szinte teljesen elképzelhetetlenné vált. Egy-egy üdítő példa azonban ezekben az esztendőkben is akadt, mint ahogyan azt MacKinnon beszámolója és Weber bizonyítékai is tanúsítják.

Forrás:
http://mult-kor.hu/20101224_igy_unnepeltek_a_fronton